MagyaRost

Icon

"100% magyar + 100% rostos" irodalom

Mindent a (papíron) olvasókért

Megérkezetek az első visszajelzések – köztük is az egyik leggyorsabb a GameStar ajánlója volt. (Köszönjük!) A gratulációk mellett azonban megjelentek az aggódó hangok is.

Munee például a szeme épségét féltette, zsombi10 szerint egyszerűen kényelmetlen a monitorról olvasás, zoe444 pedig a nyomtatásra esküszik.

Nos, ezt nem hagyhattuk annyiban. Két megoldást is kínálunk, van egy lassú meg egy gyors.

A lassúhoz érdemes feliratkozni az oldal rss-ére, vagy rendszeresen visszajárni – ugyanis a hangos novellák közé kéthetente felkerül egy-egy írás a magazinból is. Úgyhogy elég lesz majd bekapcsolni az mp3-lejátszót, és akár csukott szemmel is olvashatunk!

(Így csak a zseniális (;)) szerkesztői előszóról meg az impresszumról maradtok le. Meg a tartalomjegyzékról.)

A gyorsabb megoldás pedig így hangzik:  görgessetek vissza a korábbi, magazinos bejegyzéshez.

Felkerült a magazin nyomtatható változata: három duplaoldal, egy olló, öt perc barkácsolás, és máris kézbe fogjhatjátok a Rost magazin első számát!

Részletesebb útmutató később, addig is, vigyázzatok az ollóval!

Sőt! A nyomtatható változatban már (remélem) minden szerző neve helyesen szerepel! Úgyhogy: nyomtatásra felkészülni!

Helyreigazítás

Sajnos a pdf-változatban hibásan közöltük egyik szerzőnk nevét.

A Hajnalban, hazafelé novella írója helyesen Miklós Ágnes Kata.

A hibáért a szerző elnézését kérjük.

3000 – az első évad

Ez itt a rost!

Rendszerváltó okkult értelmiségek, gépek nyelvén szóló szeráfok, elszabadult háztartási gépek, szerkesztők, digitális emlékmások és zöld-terroristák, emberen túli lények és esendő szerencsevadászok, és jelenések, akiktől még augusztusban is megfagy a levegő…

Kilenc novella, mely megmutatja: él a magyar szórakoztató irodalom.
Ez a Rost magazin. Ez, és még sokkal több…


És már kezdjük is! Kilenc ragyogó író, kilenc emlékezetes novella – összesen huszonhétezer leütés.
Egy pdf, amit vétek kihagyni. Ha nem olvastál fantasyt, scifit – ez a pár oldal, ez a pár perc a legjobb kezdésnek! Ha olvastál – nézz végig a szerzőlistán, és fedezd fel kedvenceidet!

Töltsd le, olvasd monitoron, vagy nyomtasd ki magadnak! Ez a Rost a tiéd!

3000 - képernyőre optimalizálva (1481) 3000 - nyomtatható változat (795)

3000 – Beköszöntő

3000

Az író legnagyobb ellensége az ismeretlenség, őt kell legyőzni – ezzel magyarázta Cory Doctorow azt, hogy miért teszi minden művét ingyenesen elérhetővé a neten. Ha igaz ez az angolszáz scifire, úgy háromezerszeresen igaz a magyar szórakoztató irodalomra.

Magyar ponyva, zsánerirodalom  – kevesen olvassák, sokkal több embernek van róla véleménye. Rajongói kedvenc szerzők, kiadók köré csoportosulnak, a szekértáborok között szinte nincs átfedés. A magyar irodalom közönsége eleve ferde szemmel néz az álnevek és harsány borítók mögé bújó alkotókra. Ebből semmi jó nem sülhet ki, gondolják, és az ellenérzések nem teljesen alaptalanok.

Ám ahogy az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás sem elképzelhető a megfelelő mennyiségű növényi rost nélkül, úgy a betűfalók is csak vesztenek, ha kihagyják az értékes ponyvát, ha hiányzik étrendjükből a Rost.

Mert a magyar lektűr is lehet jó – ezt próbálja bebizonyítani a magazin. Nem kell szégyenlősen elrejteni a borítót, a lapot bárki kinyomtathatja magának, a hangos változat hallgatható buszon, villamoson, ha rákérdeznek, mire föl a mosoly, bevallhatjuk – van valami a szórakoztató irodalomban.

Négy hónapja még csak egy fura ötlet volt a lap, olyasmi, amire az ember alszik egyet, és elfelejti.

Ám amikor megérkezetek az első lelkes válaszok, az első izgatott kérdések, hogy mikor jelenünk meg, ahogy belelendültek a felolvasók, már látszott – a magyar fantasztikum itt van, és meg szeretné mutatni önmagát. Már nem lehetett abbahagyni.

Korlátot csak a terjedelem szabott: 3000 leütés. Ez az egyperces terjedelme, a short-short történetek hossza, flash-fiction. Az a hossz, ahol nagyon könnyen lehet rosszat írni – ez egyik szerzőnek sem sikerült.

Szerkesztőnek soha ilyen könnyű, soha ilyen nehéz dolga nem volt, mint nekem az első évad novelláival. Ragyogó írások érkeztek, és aggódni csak akkor kezdtem, amikor elkezdődött a válogatás: mi az, ami belefér a lapba, mi az, amit hagyni kell a hangos változatra?

Remélem, az eredmény önmagáért beszél:  magyar fantasztikum legendái mellett ott vannak a jövő tehetségei – és az elkövetkező hetek adásaiban is felbukkannak olyan nevek, akiktől évek óta várnak új írásokat a rajongók, vagy éppen ellenkezőleg – olyan írók, akik itt lépnek először szélesebb nyilvánosság elé. Külön öröm a nemek aránya – úgy alakult, hogy a kilenc kiválasztott novella szerzőinek több, mint a fele nő. Ritkán látni ilyet magyar zsáner-antológiában.

Akinek pedig ez a pár oldal nem elég – már most elérhető a honlapról az első hangos Rost-epizód, két izgalmas novellával, és kéthetente követi őket az újabb hangos bizonyíték: a magyar szórakoztató irodalom jó.

És ingyenes – legalábbis a Rost. A Creative Commons licensznek hála a lap, a hangos részek szabadon másolhatóak. Ha mégis fizetnél érte, támogass! Elsősorban az írókat – hiszen könyveik ott vannak a boltok polcain. Másodsorban a Rostot, hogy adásról adásra bebizonyíthassuk: van magyar szórakoztató irodalom. És érdemes olvasni.

A következő hetekben reméljük minden kérdésedre választ kapsz a Rosttal és céljaival kapcsolatban.

Várjuk véleményedet, ötleteid, javaslatodat

Addig is: jó olvasást!
Oroszlány Balázs

Csetlünk-botlunk

A lap már elindult, de félig még hunglishul tud csak. Hiányoznak létfontosságú adatok, oldalak, linkek. Nézz vissza gyakran, és akkor láthatod, hogy cseperedik rendes, igazi oldallá. Ki tudja, lehet hogy pár nap múlva már beszélni is tud? ;)

Credits (Temp)

We would like to thank the following for the stock images used in this issue of Rost, a non-profit, non-commercial literary magazine:
Grant Friedman (www.colorburned.com)
Nick Merritt (www.thedigitalyardsale.com)
Nicole Sumpter (xnickixstockx@deviantart)
Marcus Ranum (www.ranum.com)

Cover by Gábor Csigás (whoisnot.deviantart.com)

Aktuális

Megjelent az első szám! Itt a 3000