aug 10, 2009 7
Rost – első adás
És eljutottunk ide is.
Hála az Audacitynek, egyben van az első adás. A most következő két novella szó szerint nem fért be a magazinba – az egyik túl hosszú volt, a másik ugyan betűre betartotta a korlátokat, de mégsem lehetett begyömöszölni.
Ideális írások ahhoz, hogy velük kezdjünk.
A novellákat a Figurák Színjátszó Társulat tagjai olvasták fel. Róluk többet is megtudhatunk a honlapjukon.
Az első novella írója Kleinheincz Csilla. Író, fordító, szerkesztő, színész és gladiátor, mostanában leginkább kismama. Eddig két regénye jelent meg, a Város két fül között elérhető a MEKről is, az Ólomerdőnek most készül a folytatása. Novelláival számos kötetben, magazinban találkozhatunk itthon és külföldön is. Ha tetszett ez az adás, és már megvan mind a két regény, akkor érdemes beszerezni a Nyulak, sellők viszonyok című novelláskötetet is ősszel érkezik a Stádium kiadótól.
A második novella szerzője Zaják Krisztián – de egy másik néven még többen ismerik. Amikor megkaptam tőle a novellát, egy linket is mellékelt. Érdemes a hangjáték meghallgatása után megnézni ezt az oldalt.
Az adásra és az írásokra is a Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 magyarországi licensze vonatkozik.
Jó hallgatást!
Az első adás (609)